• Melyek a kerékpár kötelező tartozékai? És hogyan szereljük fel ezekkel országúti kerékpárunkat?

    Mivel országúti kerékpárunkkal elkerülhetetlen, hogy közúton vagy közforgalomtól el nem zárt magánúton közlekedjünk, ezért érdemes áttekinteni, vajon pontosan milyen feltételeknek kell megfelelnie az ilyen utakon a forgalomban részt vevő kerékpárnak.

    A szabályok

    A vonatkozó jogszabály 116. §-a szerint

    "A kerékpárt fel kell szerelni

    a) könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel, amely semmilyen helyzetében nem akadályozza a kerékpár egyéb kezelőszerveinek működtetését,

    b) két, egymástól függetlenül működtethető, száraz és nedves időben egyaránt hatásos fékszerkezettel, amelyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat,

    c) hangjelző berendezéssel, amely csak csengőhangot adhat,

    d) egy előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával,

    e) egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával,

    f) elől egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverővel, és

    g) legalább az első keréken, legalább 2 db, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával). A küllőprizmák helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is a kerékpántok közvetlen közelében vagy az ENSZ–EGB 88. sz. előírásának megfelelő gumiabroncsokon."

    A d) és e) pont szerinti lámpa “elhelyezhető a kerékpárt hajtó személyen is. A világító berendezések által kibocsátott fény villogó üzemmódú is lehet.”

    A jogszabály előírásokat ad a lámpák é prizmák elhelyezéséről is:

    "A kerékpár világító és fényjelző berendezéseit úgy kell elhelyezni, hogy

    a) az (1) bekezdés d) pontjában említett lámpák az úttesthez 0,35 méternél közelebb, és az úttesttől 2,00 méternél távolabb ne legyenek,

    b) az (1) bekezdés e) pontjában említett hátsó (piros színű) helyzetjelző lámpák az úttesthez 0,35 méternél közelebb, és a lámpák az úttesttől 2,00 méternél távolabb ne legyenek,

    c) az (1) bekezdés f) pontjában említett fényvisszaverők az úttesthez 0,35 méternél közelebb, és az úttesttől 0,90 méternél távolabb ne legyenek,

    d) az (1) bekezdés g) pontjában említett keréken az oldalsó (borostyánsárga színű) fényvisszaverő (küllőprizmát) távolsága a kerékabroncstól 0,10–0,15 méter legyen".

    Előírás még, hogy a “fényvisszaverőknek sötétben, tiszta időben – olyan járműből, amelynek távolsági fényszórója azt megvilágítja – 150 méterről észlelhetőnek kell lenniük”. A jogalkotó opcionális felszereltséget is meghatározott:

    "A kerékpárt fel szabad szerelni

    a) oldalán borostyánsárga,

    b) mindkét oldali lábpedálon elől és hátul borostyánsárga

    fényvisszaverővel, továbbá

    c) a kerékpár bal oldalán, hátul elhelyezett, személlyel vagy tárggyal való ütközéskor visszahajló szélességjelzővel, amely előre fehér, hátra piros színű fényvisszaverőt tartalmaz. A szélességjelző behajtható kivitelű is lehet."

    Kormány, fékek, lámpák… és a csengő

    Országúti kerékpárunk várhatóan megfelel a kötelező tartozékokat felsoroló a) és b) pontnak: megbízható kormány és két fék nélkül senki nem indulna útnak, ezek a forgalmazott kerékpárokon megtalálhatók. A d) és e) pont is könnyen teljesíthető, óriási választékból tudunk válogatni, ha első és hátsó lámpákat keresünk. Az én bringámon ilyenek vannak (mindkettő tölthető, és minden utat követően fel is töltöm őket):

    A c) pont, a csengő, már nem magától értetődő. Egy hagyományos kerékpárcsengő nem szép az országútin… Szerencsére itt is van megoldás. Én a kormányhoz simuló, szinte észrevehetetlen, gyűrű alakú csengőt választottam:

    Gyűrű alakú, szinte észrevehetetlen csengő országúti a szerző kerékpárján

    De létezik a kormány végébe, a dugó helyére szerelhető változat is a Canyontól.

    Prizmák, különös tekintettel a küllőprizmára

    Első és hátsó fényvisszaverő vásárláskor volt már a bringámon, de ezeket órmótlanságuk miatt leszereltem. Hogyan pótolhatók? Leginkább fényvisszaverő matricával/szalaggal, amely álláspontom szerint megfelel a jogszabályi előírásnak, íme:

    És végül a legérzékenyebb pont, a küllőprizma. Vásárláskor ez a fehér prizma volt a kerékpáron:

    Szabálytalan, fehér prizma, amellyel a szerző országúti kerékpárját forgalmazzák

    Csúnya, ráadásul nem is borostyánsárga. Nézzük csak pontosabban, mi is kell a megfeleléshez ezen a ponton:

    • 2 db., borostyánsárga színű fényvisszaverő
    • az első keréken
    • “átmérő mentén” elhelyezve
    • mindkét oldal felé hatásosan.

    Megoldhatjuk persze a dolgot a hivatkozott jogszabály szerint reflexcsíkos abroncs vásárlásával is, de nekem megvoltak a viszonylag új GP5000-eseim, nem akartam váltani. De nem szerettem volna hagyományos prizmát sem. Kis kutatás után kiderült, hogy elérhető (igaz, erősen túlárazott) megoldás: küllőre szerelhető, szinte súlytalan fényvisszaverő. Ez:

    Súlytalan, borostyánsárga prizma, ami ideális országúti kerékpárra

    Felszerelve így néz ki:

    Súlytalan, borostyánsárga prizma, ami ideális országúti kerékpárra

    Úgy gondolom, ez eleget tesz a jogszabályi követelményeknek. A szín stimmel, az “átmérő mentén” fordulat is teljesül, ha a prizmákat úgy szereljük fel, hogy létezik a kerékagyat metsző átmérő, amely e pontokat metszi (tehát egymással szemben tesszük fel őket, nem pl. egymás mellé).

    Amiben még korrigálni kell a fentieket, hogy a jogszabály a kerékabroncstól számított 0.1 m távolságot ír elő, tehát a fenti képen lévő prizmákat kb a küllő közepéig kell csúsztatni, hogy ennek az előírásnak is eleget tegyünk.

    Összességében: a kötelező tartozékok országúti esetén is felszerelhetők, ennek gyakorlati akadályai nincsenek, és számos olyan lehetőségünk van, hogy a véredmény az esztétikai érzékünket sem sérti.

  • Hová menjünk bringázni Budapest körül?

    A Pilis: első rész (Pilisszentlélek-Miklós-forrás)

    Megvan az első országúti, ideje használatba venni. Ha szerencsések vagyunk (például Szegeden élünk), egyszerűen elővesszük, és már mehetünk is, mint az alföldi klasszikus útvonal esetén. Persze elvileg Budapesten is megtehetjük ugyanezt, és itt is eljuthatunk valahogy a városhatárig… De én a magam részéről, bár tisztelem azokat a sporttársakat, akik a Szépjuhászné úton tekernek türelmetlen, centizgető, esetleg dudáló autósok között, inkább kihagyom ezt az élményt. Tehát kocsival megyünk ki Budapestről. (Az egy külön poszt tárgya lesz, hogy hogyan szállítsuk a kerékpárt az autóban.)

    Régi térkép a Pilisről: erre bringázunk ma
    Erre bringázunk. A régi térképen ott a “Hoffmann-gunyhó” is

    De hová menjünk ki?

    Az igazi országútis csekély forgalmú országútra megy, de a kockázatkerülő kezdő mamil óvatosabb: találjunk olyan kerékpáros útvonalat, amelynek nagy része mentes az autóforgalomtól (esetleg kifejezetten kerékpárút). Budapest környékén szerencsére változatos, jó lehetőségeink vannak erre.

    Én legelőször a Budapest-Balaton kerékpárút (becenevén BuBa) egyik szakaszára szoktam oda (erről is írok majd), de mára talán a legtöbbet a Pilisbe járok. (Valójában a mai kirándulás helyszíne már a Visegrádi-hegység; de jogászi vénával megáldva mondjuk azt: a Pilisbe és a Visegrádi-hegységbe járok; a továbbiakban: “Pilisbe”).

    Kéktúrázás közben figyeltünk fel az erdei úton pár bringásra, és amikor utánanéztem, kiderült, hogy a Pilisi Parkerdő erdészeti útjain szabad a kerékpározás. A környezet elbűvölő, az utak elég jó minőségűek, és számos túrát állíthatunk össze úgy, hogy közutat nem is kell érintenünk. Ezek közül mutatom be az egyik kedvencemet, ami nem más, mint a

    Pilisszentlélek – Miklós forrás (kb. 30 km)

    Pilisszentlélek - Miklós-forrás. A 30 kilométeres bringatúra a térképen
    Pilisszentlélek-Miklós forrás

    Szentléleken a pálos-emlékműnél vesszük ki a bringát az autóból. Innen kis bemelegítés, 1km felfelé, közben bal oldalon maga a pálos kolostor romja, és csodás kilátás a völgyre, a környező hegyekre. Ezután érjük el a Hoffmann-utat, amin a Hoffmann-vadászház mellett (2. pont) ereszkedünk, hamar megtéve kb. 8 kilométert a pilismaróti elágazásig. A táj gyönyörű: az út mellett sodró patak, szép kis rét (a Fűrész-tisztás)… Szerencsére lefelé van lehetőségünk nézelődni.

    Az elágazásnál (a fenti térképen a 3. pont) forduljunk jobbra! Innen jön az edzés: 7 km felfelé a Rám-hegyi úton, a Miklós-forrás pihenőig (a fenti térképen ez az “End” pont). Panoráma a Rám-hegyre, érdekes sziklaformációk — de ezeket majd ráérünk megnézni visszafelé, lejtőn suhanás közben. A pihenő közelében a forrásból vizet vehetünk. Most járunk kb. 15 kilométernél.

    A Cser-kuti forrásnál is vehetünk vizet, ha nem túl száraz az idő
    Cser-kuti forrás

    Visszafordulva gurulás le a Rám-hegyi úton (csak óvatosan!), aztán az utolsó emelkedő a Hoffmann-úton. Ha nem túl száraz az idő, a tisztást követő hajtűkanyar után az erdőben megbúvó Cser-kuti forrásnál visszafelé is ihatunk friss forrásvizet (a fenti térképen a 3. pont).

    A túra hangulatát talán érzékeltetik a következő, különböző évszakokban készített fotók:

    …és végül: az útvonal térképe és szintprofilja a Straváról. Erre számíthatunk:

    A Pilisszentlélek - Miklós-forrás túra útvonala és szintprofilja a Straván.
    Le-fel-le-fel

    Változatok és figyelmeztetés

    A túrát kezdhetjük Budapesthez közelebb (illetve a domborzatot tekintve magasabban) is: ekkor nem megyünk el Szentlélekig, hanem a Két-bükkfa-nyereg után a hajtűkanyarban hagyjuk az autót (lásd lent a baloldali térképet; parkoljunk szabályosan, több, mint 30 m-re az erdészeti sorompótól). E verzió hátránya, hogy ereszkedéssel kezdünk, nincs bemelegítés, illetve pár kilométerrel hosszabb lesz az emelkedő is a végén. A túra összesen 30 helyett kb. 35 kilométeres.

    Ha nem fordulunk a Miklós-forrásnál, hamar eljutunk a Király-kúti útig, ahol aztán további lehetőségeink vannak. De erről majd legközelebb.

    Amire érdemes figyelni: a Pilisben bringázásnál kevés jobb dolog van, a hosszú lejtők száguldásra csábítanak. De: a kanyarok sokszor szűkek, beláthatatlanok, és az utakon erdészeti forgalom folyik. Gyors ereszkedéskor a szélzajban nem feltétlenül halljuk meg a kanyarban szembejövő, az utat teljes szélességében elfoglaló teherautó hangját. Lefelé óvatosan! (A sebességkorlátozás a Parkerdő területén 30km/h.)

    Jó bringázást!

  • A legjobb bringázás 2025-ben: Tarvisio-Gemona

    Nehéz választani… 2025-ben kezdtünk bringázni a Pilisben, jól sikerült a már hagyománnyá vált hajósi út a szegedi barátokkal a szembeszélben, és persze sokszor megjártuk az ópusztaszeri klasszikust is. Ott voltak a szép kirándulások a Duna mentén, Szentendre felé az egyik, Vác irányába a másik parton…. vagy feljebb, Párkánytól nyugatra. De mégsem hasonlítható semmi augusztusi csillagtúrához, ahol az Alpok-Adria és a és az ebbe csatlakozó szlovéniai milleniumi kerékpárút szakaszait tettük meg.

    És ezen a túrán belül is a legemlékezetesebb az utolsó nap. Tarvisiótól Gemonáig. Nagyon enyhe lejtőn, magashegyi tájakon, folyók felett, alagutakon át suhantunk, a felhős-esős időben is szinte feldolgozhatatlanul gyönyörű tájakon át. Nekem ez volt 2025 bringaélménye.

  • Váltófül-egyengetés

    Az öreg Raleigh történetét ott hagytuk el, hogy már sikerült a lánccsere, de a hátsó váltó nem volt hajlandó felváltani a legnagyobb fogaskerékre.

    A hátsó váltó beleér a láncvédőbe... Ki kell egyenesíteni a váltótartó fület.

    Ehelyett, mint a fenti képen látszik, nekiszorult a küllővédő tárcsának; fémes, kellemetlen zaj volt az eredmény, és az, hogy nem volt használható egy fokozat. Ezt orvosolni kell. De mi lehet a gond?

    A váltófül

    A váltó pozíciójának az ideálistól való ekkora eltérését valószínűleg nem hibás beállítás okozza, hanem a váltótartó fül görbülése. Ez az alkatrész az a váltó felett, benne a 4532-es cikkszámmal:

    A váltótartó fül a régi Raleigh biciklin

    Bizonyos értelemben a váltófülnek kifejezetten feladata, hogy görbüljön: szándékosan ez a leggyengébb láncsszem a váz és abból kiálló váltó között, ha a kerékpár az oldalára esik, nem a váltó károsodik, csak a fül. De hogyan tudjuk kiegyenesíteni, ha egyszer elgörbült?

    A váltófül-egyengető szerszám és használata

    Nem más szolgál erra a célra, mint a váltófül-egyengető, amely így néz ki:

    Váltófül-egyengető szerszám

    A működése: a bal oldalon látható menetes tengellyel a váltó helyére szerelhetjük az eszközt a váltótartóba, majd körbeforgatva a jobb oldali mérőrúdon a felnihez képest (tehát mintegy felnagyítva) látjuk a fül pozíciójának eltéréseit. Lássuk részletesen!

    Az első lépés, hogy leszereljük a váltót:

    Ezután a szerszámon található menetet csavarjuk be a váltó helyére a váltótartó fülbe. Így az egyengetőt a fülbe rögzített tengelye körül tudjuk majd forgatni:

    A váltófül-egyengető szerszám használata 1.

    Az eszközön található mérőrudat a kerékhez kell illesztenünk különböző pozíciókban. Mivel a kerék jó esetben a tengelyre merőlegesen, szabályosan fut, ezért könnyen kiderül, ha váltófül elhajlott. Persze a kerékben lehet nyolcas, ezért célszerű az illeszkedést ugyanannál a pontnál mérni, például minden esetben a szelepnél: így kiküszöbölhetők a mérésből a kerék egyenetlenségei.

    A szelepet 9 óra magasságába állítjuk a keréken, és a váltófülbeállító eszköz mérőrúdját a felnihez illesztjük. Ezt követően a szelepet átfordítjuk 3 órához, és megnézzük, ott ugyanazt mutatja-e az eszköz:

    Itt pontos az illeszkedés: ez azt jelenti, hogy a váltófül vízszintes helyzetén nincs állítanivaló. Ellenőrizzük a függőleges helyzetet is! Fordítsuk a szelepet 12 órához, illesszük rá a mérőt, majd nézzük meg a 6 óránál mérhető pozíciót is:

    Látható, hogy itt elég nagy az eltérés. Mivel a szerszám rögzített a váltótartó-fülben, a hosszú erőkarral egyszerűen hajlítsuk a fület abba a pozícióba, hogy a mérőrúd itt is illeszkedjen a felnihez:

    A váltófül-egyengető szerszám használata 7.

    És kész is a beállítás. Ellenőrizzük újra, hogy az eszköz 3, 9 és 12 óránál ugyanúgy illeszkedik a felnihez (a ParkTool útmutatása szerint 3 ponton legfeljebb 3 mm eltérés lehet):

    Tisztítsuk meg a váltófület és szereljük vissza a váltót:

    A váltófül-egyengetés után visszaszerelt váltó

    És az öreg Raleigh-en végre újra használható az összes sebesség:

    Persze a váltás tovább tökéletesíthető… de erről majd máskor.

  • Trek Domane AL2: az első országúti

    Már több, mint egy éve kerékpároztam trekkinggel: gyakori vendég voltam a Szeged-Ópusztaszer kerékpárúton, megkerültem a Balatont, sőt, még az Alpok-Adria egy szakaszát is megtettem, és megérett a gondolat bennem, hogy mehetnék gyorsabban is. Elkértem Cs. barátom országútiját, egy Decahtlonos Tribant, amivel állandóan kilométereket vert ránk a Szeged-Gyula-Szarvas túrán… és hát jó volt. Az az erőfeszítés, ami a trekkingen kedélyes, körültekintgetős sétabiciklizéshez kellett, itt elég volt a száguldáshoz. Országúti kell!

    De milyen országúti?

    Innen még több hónap telt el olvasással, tervezgetéssel, válogatással. Országúti tényleg? Vagy gravel? Milyen országúti? Endurance országúti? Új vagy használt?

    Végül országúti mellett döntöttem: addig (és azóta is főként) aszfaltozott kerékpárúton bringázom. Ha nem, akkor (egyelőre) ott a trekking. Kényelmes, kezdőknek is jó ún. endurance geometriás országútit választottam: ezen nem dőlsz annyira előre, 40 felett, gyakorlat nélkül, elsőre ideális.

    Ami az új vagy használt dilemmát illeti, a rokonszenves óbudai kerékpárbolt blogja jól összefoglalja, hogyan néz ki a használtpiac egy márkaképviselet szempontjából. Én sem mertem elsőre használtat venni: nem tudtam, mit kell nézni, nem tudtam, mivel csaphatnak be. Végül tehát minden kérdést eltöltöttem: új, belépőszintű, endurance országútit vettem. (Aztán pár hónap múlva megpróbáltuk a másik utat is, amikor vettünk a barátnőmnek egy használt, karbon aero bringát is… arról is lesz még szó.)

    Ez az új országúti nem más, mint a Trek Domane AL2, méghozzá az akkor még forgalmazott felnifékes verzió. Több, mint egy éve használom, kb. 2000 kilométert tettem meg vele. 

    A Trek Domane AL2 rim

    A szerző Trek Domane AL2 kerékpárjával Etyeken
    Etyeken a Trekkel

    Ez tehát egy belépőszintű országúti, ráadásul 2024-ben vettem 2023-as, kifutó modellt; az ára 300 ezer forint alatt volt újonnan. Egy nagy márka legolcsóbb modelljéről van szó: a Trek-et 1976-ban alapították, mára az USA legnagyobb gyártójává vált. Már a Lance-korszak is jót tett az eladásainak (mindenki keresett, idézi a Trek-eladások számának növekedését Armstrong a róla szóló egyik dokumentumfilmben), és jelenleg is az UCI WorldTeam Lidl-Trek támogatója. Van forgalmazó Magyarországon, van az első tulajdonost illető élettartamgarancia a vázra… ez megnyugtatja a zöldfülő vásárlót. 

    Méretezés

    Ha döntöttünk a modell mellett, azt is ki kell találnunk, milyen méret való nekünk: legegyszerűbben a magasság és a belső lábhossz alapján kalkulálhatunk. Számomra a Trek kalkulátora az 56-ost ajánlotta, viszont a fórumokon uralkodó álláspont szerint az oldal hajlamos nagyobbat ajánlani, mint ami kellene. Ezért azzal mentem a boltba, hogy 54-est szeretnék. A márkakereskedésben próbáltam 54-est és 56-ost is: az eladó szerint egyértelműen 56-os a méretem, tehát azt vettem.

    Trek Domane AL2 méretezés

    Bántam is egy ideig: intenzív (reumatológus felkereséshez vezető) felkari fájdalmak emlékeztettek minden út után arra, hogy valami nem stimmel. Túl nagy a váz! gondoltam, és már utána is olvastam, mi a teendő ilyen esetben, beszereztem a rövidebb stucnit a gyári helyébe… Aztán előbb elmentem inkább bikefittingre, ahol a volt magyar bajnok kerékpárosnő pár centivel feljebb állította a nyerget… Nos azóta tökéletes az 56-os. 

    A tanulság? A méretet illetően is beszélj valakivel, aki ért hozzá. A kerékpár geometriájának ismeretében kérdezz meg más szakértőket is (ne csak az eladót), milyen méretet ajánlanak… És ezt vétel előtt tedd. (Aztán persze elengedhetetlen a tényleges bike fitting: ez lehet nagyon profi számítógépes illesztés is, de kezdő mamilnak szerintem bőven elég, ha egy tapasztalt kerékpáros megnézi, hogy ülsz a bringán, és segít az alapvető beállításokban. Figyelem: ehhez már olyan pedál kell majd, ami rögzíti a lábat!)

    Milyen ez a Domane?

    Először is: igaz, hogy belépőszintű, de ez azért már egy igazi országúti. A felsőcső itt sem vízszintes, mint a régi, igazán szép acélvázas versenykerékpárokon, hanem döntött (erről érdemes meghallgatni Merényi Dániel vázépítő gondolatait az Élet meg minden podcastban, 45.00-től : a lényeg, hogy a vízszintes felsőcső elhagyása talán inkább a gyártóknak kedvező), de azért jól néz ki, főleg ebben a fekete-arany színkombinációban. Innentől üdvözölni fog a többi outis a BuBán (bár tény, hogy az országútizásban van sznobfaktor, tehát ha közelről megnézik, kaphatsz pár elnéző tekintetet). Lássuk a részleteket!

    Alumínium vázas

    Az AL2 név arra utal, hogy a Domane típuson belül alumínium vázas modellről van szó (a 2-es pedig arra, hogy a legszerényebbről, AL1-es ugyanis nem létezik…) A kerékpárvázak anyaga (az acéltól a titánig) külön posztot ér majd, de a mai országúti tömeggyártóknál főszabály szerint két opciónk van: alumínium és karbonszálas. A karbon drágább, és bizony (tapasztalatból mondom) kényelmesebb, elnyeli az út rezgéseit; az alu merev, kényelmetlenebb, de olcsóbb. Ne feledjük, addigi életemben egyszer országútiztam, ugrás volt ez az ismeretlenbe; a kezdeti fájdalmak miatt jó pár hétig komolyan gondolkodtam, ez az én utam-e valójában. Egyszerűen nem érte meg karbont venni elsőre. Belépőszint, alumínium. 

    Felnifékes

    Újabb gazdag, kimeríthetetlen téma… Elég a felnifék? Vagy manapság csak tárcsafékkel érdemes országúti kerékpárt venni? És tényleg a hidraulikus tárcsafék az igazi, a mechanikussal csak a baj van? 

    Ezt a kérdést az ipar lassan eldönti a vásárlók helyett: kevés új országúti kapható már felnifékkel. (Bár időről időre felmerül az UCI által rendezett versenyeken érvényesülő súlykorlát eltörlése: és akkor visszatérhetnek ezek a könnyebb fékek…) A 2023-as AL2-nél azonban még választható volt a felnifék – és én örülök, hogy ezt választottam.

    Hogy miért? Egyrészt a másik út a mechanikus tárcsa lett volna, amitől a magam részéről óvakodom (ha tárcsafék, akkor legyen igazi hidraulikus – de az belépő szintű bringán nem volt ekkor), másrészt azért, mert ez egyszerű, jól bevált technika. A XX. század első felétől ilyen fékeket használtak a kerékpárversenyeken is, ezzel nyerték évtizedekig a Tour de France-ot: kezdő mamilnak nem kell ennél több. Meg fogsz tudni állni. Az Alföldön mindig. A Pilisben, esőben talán néha nehezebben (erről lásd a végén, az upgrade-k ismertetésénél).

    Kicserélt hátsó fék a Trek Domane AL2 kerékpáron
    Felnifék (már cserélve)

    Ez a féktípus szerelhető is: minimális erőfeszítéssel cserélhetsz fékbetétet, be tudod állítani a féket; kezdőnek ideális.

    Mostanában viszont rájöttem a felnifék egy hátrányára is, ahogy kezdem “kinőni” ezt a bringát. A Domane AL2 tárcsafékes változatát egyszerűen tudnám gravellé alakítani: tudnék jóval szélesebb, akár 35-ös, egyes források szerint 38-as gumit is feltenni. A felnifék miatt azonban ebbe a verzióba hivatalosan 28-as való, egyesek 32-esig jutottak… Terepre tehát nem alakítható át a bringa.

    Külső bowdenvezetéses

    Bizony, a Trek vázán kívül futnak a fék- és váltóbowdenek. Ez manapság egyáltalán nem menő, a jobb országútikon minden rejtve fut, a vázban. De az első országúti ne legyen menő, legyen inkább olyan, mint 100 évig voltak az országúti bringák, és, mint a fékkel kapcsolatban már írtam, legyen szerelhető. Ezen könnyen cserélsz bowdent. Ezen megtanulhatod, mi az a bowdenház, amit a bringabolt szerelője komoly képpel emleget, mint cserélendőt. Azt is símán kicserélheted otthon. 

    Külső kábelvezetés a Trek Domane AL2-n
    Kábelek a vázon kívül. Nem szép, de szerelhető.

    2×8 sebességes

    Ezen a bringán a Shimano akkori legolcsóbb országúti váltórendszere, a Claris szerénykedik: a hajtómű első két lánckereke mellett a hátsó soron nyolc sebességgel számolhatunk. Ennél legalább öt szinten kínált jobb váltókat akkor a cég: és igen, manapság, a 2×12-es váltók korában ez kevésnek tűnik. De hidd el, kezdetben elég lesz ez a 8 sebesség hátul – és egyébként a Claris jó váltó. Ráadásul ha kísérletezni szeretnél, olcsón megúszod: egy más maximális fogszámú lánckeréksor (ami ahhoz kell, hogy könnyebben feltekerj egy emelkedőn), vagy egy manapság divatos rövidebb hajtókar sokkal olcsóbb, mintha 105-ös, Ultegra vagy Dura-Ace szett lenne a gépeden. Olcsóbb a 8 sebességes lánc is, mint a 12-es; ráadásul, ahogy arról már írtam, szélesebb is: több a hely a fogaskeréksoron, a váltóbeállításnak nem kell annyira precíznek lennie, ha az állandóan keresztbeváltó kezdő alatt netán újra és újra szükséges.

    A Trek Domane AL2 hátsó váltója
    Claris, hátul nyolc sebesség

    A Claris és a 16 sebesség hátrányát azért mostanában már kezdem érezni: ha eljutsz odáig, hogy követed és alakítani akarod a pedálfordulatot, kiderül, hogy sokszor könnyebben tudnál az ideális tartományban maradni, ha volna még pár sebesség. Tegyük fel, hogy valamivel 80 felett akarjuk tartani a pedálfordulatot:: már 90, de a váltás után 73 lesz, pont nincs ott az a fokozat, ami kellene. És a váltórendszert drága cserélni, nem éri meg; egyszerűbb új bringát venni.

    Alkatrészcserék, upgrade-k

    Amikor elhozod a boltból az országútit, azon legjobb esetben taposópedál lesz. Írok majd külön a pedálokról; a lényeges tudnivaló annyi, hogy ajánlott mihamarabb olyan pedált venni, ami rögzíti a lábadat, SPD vagy SPD-SL rendszerűt. Ez már csak azért sem árt, mert a bikefittinget csak így vállalják, így tudják rád szabni a kerékpár beállításait. Én ezeket a Shimano SPD-pedálokat használom jelenleg. 

    Shimano PD-M540 SPD-pedál: ezt használom a Treken

    Írtam fent, hogy könnyen szerelhető a fék. Szerencsére, mert amikor elkezdtem gyakrabban bringázni a Pilisben, kiderült, hogy a gyári Promax fékek elég gyengén muzsikálnak hegyi körülmények között. Ezért cseréltem a féktesteket is. Shimano 105-öt rendeltem, ezt elöl símán ki tudtam cserélni, hátul viszont a jelenleg kapható Shimano 105 fékkarjai nem érik el a felnit a Domane klasszikus geometriája miatt. De egy kisvárdai bringaboltban volt még raktáron egy BR-R451-es hosszú országúti fék, ez tökéletes. Elöl és hátul is Swissstop betéteket (Flash Pro BXP) szereltem be. Azóta hegyen is jó a felnifék. 

    Érdemes cserélni a gyári Bontrager R1-es külsőket is (a gyári specifikáció szerint ezek 28-asok, de az én bringámon valamiért 25-ösök voltak). Continental GP 5000-eseket tettem fel, 28-asokat: sokkal kényelmesebb lett a bicaj, és a következő túrán a csökkent gördülési ellenállás (vagy annak tudata) miatt jóval gyorsabban másztam meg a biatorbágyi emelkedőt.

    Kicserélt külső a Treken: most Continental GP5000 van fent
    Külsőcsere is történt

    És ott van még számos kisebb tartozék: hátsó lámpa mindig kell, az első is jól jöhet, korán sötétedik már így ősszel… Kulacstartók: egyelőre nem kell karbon, jó a műanyag; ősztől tavaszig az egyikben szerszámtartó kulacs. Össze is állt a kezdő mamil-bringa.

    A jövő

    Nem rossz ez a Trek, de ha összehasonlítom a később vásárolt bringánkkal, a Scott-tal.. Jobb a karbon. Jobb a 12 sebesség. Ráadásul közben megfogalmazódott bennem: gondtalanul kellene száguldozni a rosszabb minőségű erdei utakon is. Gravel (is) kell. Köztudott, hogy a mamil-törvény szerint a kerékpárok ideális száma n+1, ahol n a jelenleg használtak száma. Tehát nem fogom eladni a Trek-et: valószínűleg az Alföldre költözik majd, és ez lesz a Szeged-Ópusztaszer kerékpárúton használt elsődleges bringám.  

  • Szeged – Ópusztaszer kerékpárút: az alföldi klasszikus

    Ami Kerouac alakjainak a 66-os út, a Mother Road, az a magyar mamilnak az ópusztaszeri kerékpárút. Két évvel ezelőtt, tavasszal indultam el rajta először, akkor pár kilométerre hagytam csak el a szegedi városhatárt. Aztán következő alkalommal 25 kilométeres túrát terveztem, de Sándofalva után olyan közel volt Ópusztaszer, hogy megkockáztattam, elmegyek odáig… Azelőtt csak kocsival jártam arra: Ópusztaszerig? biciklivel? Valószerűtlen távolságnak tűnt ez akkor… Délután Szegedre visszatérve büszkén és fáradtan dőltem le pihenni.

    Azóta rengetegszer jártam az ópusztaszeri kerékpárúton, és mindenkinek ajánlom. Biztonságos, és — bár én logisztikai okokból többnyire trekkinggel járok erre — országútival is járható. Ráadásul — bár talákozunk helyi kerékpárosokkal, országútis sporttársakkal és (mivel az útvonal az Eurovelo 11 része) hosszútávú túrázókkal is –, a BuBával ellentétben soha nem zsúfolt. Lássuk részletesen!

    Szeged – Sándorfalva

    Szegeden kiindulópontunk legyen példaképp a Szent István tér: ide a város bármely részéből könnyen eljutunk kerékpárúton. A térről a Csongrádi súgárút vezet ki a városból: a nagykörútiig és onnan a Rózsa utcáig az út szélén vezető kerékpársávban tekerünk, majd a Rózsa utcánál a lámpa után jobb oldalon jutunk a sugárút mentén vezető szervízútra. Alternatíva, hogy átkelünk a zebrán, és a sugárút bal oldalán folytatjuk utunkat a panelok tövében: ez az irány országútival szerencsésebb, mert itt kikerülhetők a sárga fekvőrendőrök (a bal oldalon nem). Így jutunk el a harmadik körútig (de már tervezik a szervízutak kiváltását igazi bringautakkal ezen a szakaszon).

    A Csongrádi sugárút-Makkosházi/Rókusi körút csomópont után térjünk át a sugárút jobb oldalára: itt már elkönített kerékpárút vezet, el az Aldi mellett, és a fák árnyékában hamar eljutunk az első emelkedőig: át kell kelnünk a Szegedet körülölelő árvízvédelmi töltésen. Elhaladunk a gokart-pálya mellett, elhagyjuk a városhatárt jelző táblát és az út második jelentős emelkedője, a vasúti töltés előtt kezdődik az igazi bringasztráda.

    A vasúti átkelőnél néha várni kell: itt keresztezzük a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonalat, sűrű tram-train forgalommal. A bringautat nemsokára átterelik a 4519-es mellékút bal oldalára (átkeléskor tapasztalataim szerint jólesően gyakran engednek át itt az egyébként elsőbbséggel rendekező a sofőrök): aztán jön a harmadik (és utolsó) emelkedő az M43-as felett átívelő autópályahíd; balra, 2025 októberében, kilátással a BYD épülő üzemére.

    A híd után visszatérünk az út jobb oldalára, innentől (egy kis Sándorfalva utáni szakaszt leszámítva) itt haladunk. Keresztezzük a Komposztáló utat: jobbra látható (sokszor érezhető is) a szegedi hulladéklerakó. Magasfeszültségű távvezetékek alatt tekerünk át, pattogó, fura zajban (koronakisülés?); napelemfarmok jobbra és balra, majd az eddig északnak vezető út észak-északkeletnek fordul. Rövidesen a szegedhez legközelebbi pihenőhely következik. Ezen a szakaszon az út bal oldalán elterülő Fehér-tó és a jobb oldalon sejthető halastavak között biciklizünk. Sajnos az útról egyik tó sem látszik (a Csizmazia-kilátó pedig, ami mellett eltekerünk, nem megközelíthető), de errefelé annak is feltűnik a különleges madarak jelenléte aki nem foglalkozott ornitológiával. A Kontra pihenőnél (működő pumpa, csokiautomata, szelfipont és saját Facebook-oldal) utunk északkeletre fordul: hosszabban egészen az autóút közelében (szerencsére attól korláttal elválasztva) kerékpározunk, majd újra fasor mögött haladunk, de a túloldalon így is látható Nepomuki Szent János szobra, mielőtt megérkezünk Sándorfalvára.

    A bádogos táblája a Szeged-Ópusztaszer kerékpárúton, Sándorfalva előtt
    Sándorfalva
    Szeged-Ópusztaszer kerékpárút: Sándorfalva
    Sándorfalva (fotó: Luzsi Tímea)
    Szeged-Ópusztaszer kerékpárút: Sándorfalva
    Sándorfalva (fotó: Luzsi Tímea)

    Edit 2026. 03. 20.: Nagyon szerettem Szalma Tibor bádogos régi, saját ereszcsatornával ellátott tábláját, az út egyik ikonikus látványosságát. 2026 kora tavaszán jópofa, de azért kevésbé eredeti utód jelent meg a sándorfalvi bevezető szakaszon:

    Szeged-Ópusztaszer kerékpárút: Sándorfalva
    A bádogos új hirdetőtáblája

    Sándorfalván, ha kedvünk van, meglátogathatjuk a 100 éves cukrászdát: ha így tennénk, a Rákóczi utcán kell befordulunk balra (a betonkerítés előtt, ahol a kerékpárút egyébként jobbra fordul, északnak). A Rákócziból lesz a Mátyás utca, erről jobbra kell fordulnunk az Ady Endre utcán.

    Ópusztaszer felé a letérés helyett kövessük a kerékpárutat északra. A Sövényházi út a település keleti szélén vezet át minket. A sándorfalvi szakasz közepe felé elkanyarodhatunk még balra (a Szatymaz irányát jelző tábla irányában) az Alkotmány körútra, ha ennénk valamit a Megálló Étteremben: jóminőségű kerékpárút vezet az autóbusz-állomás mögött található, menüt is kínáló étteremig. Egyébként folytassuk az utat észak felé.

    Szeged-Ópusztaszer kerékpárút: Sándorfalva
    Sándorfalva (fotó: Luzsi Tímea)
    Szeged-Ópusztaszer kerékpárút: Sándorfalva
    Sándorfalva (fotó: Luzsi Tímea)
    Szeged-Ópusztaszer kerékpárút: Sándorfalva
    Sándorfalva (fotó: Luzsi Tímea)

    Sándorfalva – Ópusztaszer

    Mielőtt kiérnénk Sándorfalváról, a tepelüléstábla előtt az autóút túloldalán kék közkútból vehetünk vizet. A településhatár után erdős szakasz következik (ez talán az út egyetlen pontja, ahol 2025-ben a fák gyökerei már erződnek az aszfalt alatt), majd átkelünk a bal oldalra, ahol nemsokára újabb kerékpáros pihenő várja a fáradt mamilokat. Visszatérve a jobb oldalon jön a zöldségkereskedés, a kútfúró és az ikonikus “Fehérföldes” tábla; tovább bringázunk északra, a túloldalon előbb az Antal Metal telephelye, majd az egész út talán legjellegzetesebb épülete, a Red Bull-ház tűnik fel. Ezután a feszületnél enyhe kanyar, innen É-ÉK felé megyünk.

    Szeged-Ópusztaszer kerékpárút: Sándorfalva után
    A Red Bull-ház Sándorfalva után (fotó: Luzsi Tímea)

    Keresztezzük a dóc/balástyai elágazást. (Itt Balástya felé letérve országúton érhetjük el az 5-ös főutat, amely mellett Kistelekig (sajnos rossz minőségű) kerékpárút vezet. Kistelek központjában több étterem és kávézó vár, és Kitelek és Ópusztaszer között is van (többnyire szintén nem országúti-kompatibilis) kerékpárút.)

    A klasszikus útvonalból már nincs sok hátra: hosszú, belátható egyenesen biciklizünk egy enyhe balkanyarig, amely mögött ott az útvonal utolsó pihenője; majd három és fél kiloméren át megint egy egyenes szakaszon tekerünk (feltűnnek az Alföldi Kéktúra jelzései is); a túloldalon lovak legelésznek a ligetes tájban. Az utolsó párszáz métert a Nemzeti Emlékpark kerítése mellett tesszük meg. A kerékpárút az emlékparba vezető utat követő kereszteződésig tart: mi itt szoktunk fordulni. (Ha folytatnánk, országútival innen haldjunk az országúton, trekkinggel járható a kerékpárút is Ópusztaszer központja felé. Ott találjuk a Kemencés Csárdát — régebben a kedves kiszolgálás mellé borzalmas konyha társult, de barátaim beszámolója szerint az utóbbi időben a konyha is jó.)

    Fordulunk; a hátszél elleszéllé válik és viszont; jön a dóci elágazás, a Red Bull-ház; a Fehérföldes tábla már jelzi Sándorfalva közelségét, ahol vizet vehetünk; aztán Sándorfalva után lassan kivehetővé válik a horizonton a szegedi telefontorony: nemsokára megérkezünk a városba. Fölsővárosból indulva kb. 53 kilométeres utat teszünk meg így, szinte végig kerékpárúton, minden évszakban más színek, más illatok, szagok és fények között, az Alföld végtelen ege alatt,

  • Borbély György, a XIX. századi túrakerékpáros

    Néhány hete úgy döntöttem, megalapozom a mamil-könyvtáramat, ezért rendeltem néhány bringázással kapcsolatos antikvár könyvet:

    Kerékpáros könyvgyűjtemény
    Alakul a mamil-könyvtár

    Ezek között volt Borbély György: Kerékpáron Párisig és vissza (1889) c. kötete is. Beleolvastam, és nem tudtam letenni; aztán megrendeltem, letöltöttem, elolvastam, ami tőle és róla elérhető. Életútja érdekes, útleírásai pedig lebilincselőek, akár a régi Magyarországon tett gyalogtúráiról, akár kerékpáros kalandjairól számol be.

    Borbély György portréja

    Borbély, a sportember

    Borbély György 1860-ban született Aranyosrákoson; a debreceni református kollégiumban érettségizett, majd a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát. Tanári működése mellett már fiatalon is jelentős volt közéleti tevékenysége (melyet pl. az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesületben végzett), illetve hírlapíróként is jeleskedett. Sportolóként a Kolozsvári Athletikai Club (KAC) tagjaként versenyeket nyert távgyaloglásban és síkfutásban, atletizált, majd 1887-ben, még kerékpáros túrái előtt gyalogszerrel végigjárta Magyarországot. Kolozsvárról Debrecenbe, majd Kassára ment, ellátogatott a Szepességbe, megmászta a Lomnici csúcsot, majd a Balaton, Pécs, Szeged és Hódmezővásárhely útbaejtésével tért haza. Útjáról levelekben számolt be, ezek olvashatók a 2000-ben, Zalaegerszegen kiadott emlékkönyvben.

    A párizsi kerékpártúra

    1889-ben a kolozsvári klub versenyt hirdetett: a cél az volt, hogy a tagok minél hosszabb utat tegyenek meg kerékpáron. Borbély június 25-én lezárta a tanévet, aztán felszállt velocipédjére, és elindult Tordáról. A következő két hónapban 4300 kilométert utazott Ausztrián és Bajorországon át Franciaországba, majd a párizsi világkiállítás megtekintése után Svájcon, Olaszországon és a Monarchia horvát területein keresztül haza. Útleírását a KAC 1888-1890-es évkönyvében közölte; ezt a művet 1993-ban újra kiadták.

    Borbély György: Kerékpáron Párisig és vissza, 1889 c. könyvének borítója

    A kerékpár

    Borbély az utat ún. magasbiciklivel tette meg. Ekkoriban már megjelentek a maihoz hasonló (két azonos méretű kerékkel rendelkező) bringák is, ezeket akkoriban “biztonsági” kerékpárnak hívták. Két barátja is elkísérte az út első szakaszán; az egyik hozzá hasonlóan magas géppel, ám a másik már egy modern, biztonsági modellel:

    Az Emil gépe 54′-es, magas, jól kipróbált szerszám. 20-22 kgr. Hat év alatt sokat járt északon és délen s nyugaton a franczia határok felé. Küllói ez útban kezdtek hulladozni s újakkal kicserélödni. Gazdája legfiatalabb ugyan, de legvénebb bicyclista köztünk s mint mestert hallgatólagosan bár, vezetönknek választottuk. Az én szerszámom is magas 50″-eskerék, 17 klgr. Sokszor megheverte a port gazdájával együtt, kit még sak egy nyáron oktatott; azért elég épek. Peti is magas keréken járt nehány vig, most törpe kétkereküt vett az útra (biztonsági) vagy 28 kgmost, melylyel kezdetben, migszokott, sok baja volt s maradozott. Mindenkinek kormányrúdján egy kis kabátja, táskájában, a kulcsokon kívül, egy darab rongy.

    A magaskerékpár angol neve penny farthing (a penny a nagyobb, a farthing (egy penny érme negyede) a kis kerékre utal). Ma is léteznek gyártók, vehetünk újonnan ilyen kerékpárt.

    Az út

    Borbély Tordáról Kolozsvárra, majd Nagyváradon át Budapestre biciklizett (az alföldi kerékpározást a rossz utak miatt inkább kerülte, Nagyváradtól Nagykátáig és Budapest előtt vonatra ült). Innen Pozsonyba, majd Bécsbe ment, majd Ausztrián és Bajorországon át jutott el július végére Párizsba. Itt egy hetet töltött, Versailles-on át Genf felé vette az irányt, utána átkerékpározott Olaszországba.. Torinóban meg akarta látogatni Kossuth Lajost, de nem találta a városban – azt az információt kapta, hogy Kossuth Svájcban időzik, ezért Milánón és Como-n át röviden visszatért az országba. Sajnos Kossuth-ot itt sem lelte, ezért Velencébe ment, innen hajózott Triesztig, majd Horvátországon át Pécsig újra kerékpáron tette meg az utat. Itt, csakúgy, mint odafelé, vonatra szállt, és Nagyváradról tért haza Kolozsvárra, ahol klubtársai ünnepélyesen fogadták.

    A nagyobb városokban Borbély mindenhol betért a helyi kerékpáros klubba; ezekben beszámolója szerint igen élénk sportélet zajlott. Bécsben például:

    Végre a rendörök magyarázgatása után megtaláltuk a bécsi bicyclisek tanyáját. (Wiener Bicycle Club). Club helyiségök nagy és szépen van berendezve minden szükségessel. A különféle tornaszereken, hintákon kivül fürdők, zuhanynyal; öltöző, vetkező szoba mosdó készülékekkel, az elöteremben nyugó diványok. A rettentő tágas gyepes udvar közepén nagy negyszögü tér gyakorló helyül, hol kő-és vas-sulyokat dobálnak, futkároznak vagy kerekezni tanulnak. Megbetegedett gépjeinket az ahhoz értók szépen kijaviták.

    Borbély jól érezte magát Németországban (“Nem kérdik, mi kell, csak hozzák a nagy korsó sört, kitünő jó és szerfelett olcsó.”), de Franciaország egyenesen lenyűgözte:

    A kiállitás minden fényességénél szebb, a mi Párisban van: az egyszerü betükkel minden középületre felirt liberté, egalité, fraternité, melyre megmozdul a vér az erekben.

    Mai szemmel is meglepő, hogy a rossz utakon velocipédezve, sokszor hegyek között milyen távolságokat tett meg Borbély. Rendszeresen több, mint 100 kilométert kerékpározott naponta:

    Már Franciaország: E nap 114 km. Sport szempontból jó tudni, ilyen nagyobb útban milyen tempóban tanácsos menni. Többszöri szevetésemböl a középszám azt mutatja, hogy egy órára 14, I5, 16 km. jut s egy kilóméterre 4 percz.

    Kihívások: lánczproblémák és bukfenczek

    1889-ben sok, a mai mamilnak is ismerős kihívás érte az akkori kerékpárost. Néha ezek legyőzése magasgépen ülve még nehezebb lehetett:

    Szél: minek mondani? Tordától egész Párisig szembe fújt, kivált az utolsó két nap úgy dühöngött; attól féltem, ledönti az Eiffel-tornyot s nem láthatom meg. De úgy megszoktuk már, hogy birkóztunk vele s legyőztük; port dobált a szemünkbe, mind hiába! egyszer megállott vagy öt perczig, gyűjtötte az erejét s istenem úgy rontott ránk, hogy megállitott diadalmenetünkben; beleheveredtünk a sánczba. […] Legkeservesebb ilyenkor magas gépen ülni. […] Ilyenkor legjobb otthon ülni a szobában; egészségtelen dolog a szemnek a levegó vibrátiója s a fülnek a végtelen süvitése, megsüketül tóle az ember; de úgy nem látnók meg Párist, jöttünk tehát a szélben és az utolsó nap sárban is 110 kilométert.

    Az utak rossz állapotban voltak, különösen Pozsonyig; de “van a rettentő út szélin egy arasznyi gyalogjáró – az árok mellett, sima tömött; ezen lehet haladni, mint a kötéltánczos.” Bár autóforgalom még nem volt, az igavonó állatok gyakran megijedtek a velocipédtől:

    Csak félóráig vendégeskedtem a Hotel Londres-ban, hol bizony elég drágaság szokott lenni s tovább rohantam, mig egy öszvér tragédiája meg nem állitott; megfordult szekerével az állat s eszeveszetten szaladott a bicycli elól, 3 klmteren át beszórva az országútat portékával s szekerének romjaival, a gazdája utána s én leghátul. Utolérve, a gazda hadonáz, dühös szemet mereszt s felette kiabál, nó most lészen hadd el hadd, gondolám, a pisztoly is el van zárva; de csak bátorság, egyik kezemet kerekemre téve, másikkal jobban hadonázva, mint ő, kiabálok.

    És persze technikai problémák is akadtak:

    minden órában kelle kötözgetnem a gummit, a mi dühbe hozná az embert, ha nem volna olyan szép ez a vidék.

    A “gummi” hibája egy ízben nagy eséshez vezetett:

    Egész útban itt estem legkeservesebbet egy meredeken. A gummi szakadt el s a nagy rohamban majdnem beszöktem a feneketlen völgybe, a kereket keresztül dobtam magamon s csak az útszéli karfa akadályozá meg a sziklákra repülését. A drámai szerelmes forró csókját dobtam az országút homlokára. A vér kicsattant s a kéjtól majdnem elájultam. Karomon és oldalamon az izzadtságtól, portól és vértól tócsa kerekedett s a nap égetó hevében nagy bajjal vánszorogtam egy házig, hol egy üveg bort s egy tányér vizet kaptam a mosogatásra; a patak utólérhetetlen mélyen van. Hosszasan kötözgettem a sokféle sebet.

    Szerencsére a sporttársak közötti szolidaritás már nagyon is élt:

    Megint hárman jöttünk vagy két klméterig. Tobi egy tappodtat sem jött. What is the mätter, mister? kérdém Lehullott a láncza? A szomszéd faluból küldöttem neki egy fuvarost francziául; majd keresnek egy lakatost angolul.

    Összességében Borbély számára óriási élményt jelentett az út: “Hazaérkezésemkor ugyanabban a tempóban indulhattam volna vissza még egyszer, ha itthon dolgom nem volna.” A kerékpár is kiválóan vizsgázott:

    Ez utban vagy 25-ször paskoltam oda, párszor az Alpok kövéhez. is magammal együtt, hajszálnyi baja sincs, pedig nem sokat kényeztettem. Hogy a kis gummival sokat veszödtem, az a csiriz és a szurok hibája.

    A velocipéddel kapcsolatos kérdés csak az,

    Miért is olyan drága? itt a bökkenó. Mert busásan vámolják meg, mig annyi országon át hozzánk jut. Jó volna, ha nálunk is megtanulná valaki a készitését.

    Későbbi élete, emlékezete

    A párizsi utat követően Borbély további hosszútávú kerékpártúrákat is tett: eljutott Angliába, majd kelet felé egészen Konstantinápolyig. (Ez utóbbi túráról is fennmaradt útinaplója, amely letölthető.)

    Miután egy párbaj miatt (!) elhagyni kényszerült Erdélyt, 1896-ban a zalaegerszegi főgimnázium tanárává nevezték ki. További életét Zalaegerszegen töltötte, és közéleti aktivitása itt is megmaradt. Hetilapot adott ki Magyar Paizs címen, később a közgyűlésbe is bekerült, és természetesen részt vett a Zalaegerszegi Kerékpár Egyesület tevékenységében. A ház, ahol családjával élt, ma is áll (jelenleg a Pedro étteremnek ad helyet). Ő volt annak a mozgalomnak a fő szervezője, amely Csány László 48-as hős szobrának felállítását tűzte ki célul: ám annak elérését már nem élhette meg, a szobrot csak 1930-ban bekövetkezett halála után egy évvel állították fel végül a Kossuth utca tengelyében. A hátoldalon dombormű őrzi Borbély György, Erdély bajnoka emlékét. Nevét köz és utca is viseli a városban.

    Források és olvasnivalók

    Béres Katalin: Borbély György — Egy vidéki értelmiségi a századfordulón, Zalai Múzeum, 2001/10

    Borbás György (szerk.): Borbély György 1860-1930 – Erdély bajnoka – A Csány-kultusz apostola, Millecentenáriumi Közalapítvány, Zalaegerszeg, 2000

    Borbély György: Kerékpáron Párisig és vissza, Uti emlékek (Dobozy László előszavával , zárszavával és jegyzeteivel), Magyar Könyvklub, Budapest, 1993

    Kerékpáron keletre — Borbély György és Scharscher Dániel körutja — az “Aranyos-vidék” különlenyomata, Torda, 1895

    Rácz Judit: A magyar pionír, aki kerékpáron ment Párizsig, Magyar Narancs, 2023. július 1.

    A magyar Wikipedia “velocipéd” szócikke, több érdekes forrással

  • Lánccsere az öreg Raleigh-en

    Vége a workoutnak a traineren, elégedetten nézek szét a garázsban… Itt a Trek, a Scott, és itt az öreg Raleigh is. És a rengeteg szerszám, amit összevásároltam 2 év alatt… Igazi mamil-fészek!

    Mikor cseréljük a kerékpárláncot? Láncnyúlás-mérés a láncnyúlás-mérővel

    Például itt ez a láncnyúlás-mérő:

    Ezt csak rá kell tenned a láncra, és máris mutatja az állapotát. Ha pontosan illeszkedik a fogak közé, akkor megnyúlt a lánc, új kell. Ha viszont nem tudod rátenni, mert kilóg felfelé, akkor jó a láncod. Ideje kipróbálni!

    A Trek lánca tökéletes:

    A Scott-é is jó:

    Lám, minden kerékpár remek állapotban van itt a mamil-garázsban… Azért nézzük meg a trainerre vásárolt öreg Raleigh láncát is:

    Ezt cserélni kell. Még szerencse, mert így megszülethet a blog első bejegyzése.

    Milyen láncot tegyünk fel?

    Először is láncot kell választanom. A öreg, acélvázas Raleigh váltója ún. frikciós váltó, 2×6 sebességes Suntour. Az hamar világossá válik a fórumokat olvasva, hogy a lánc szélessége a sebességek számához igazodik. A történeti fejlődés a kevés sebességfokozattól vezet a több irányába, illetve a szélesebb kerékpárláncok felől a keskenyebbek irányába. Egyes helyeken azt tanácsolják, hogy nyugodtan vegyek modern 8 sebességes láncot, ez jó 6 és 7 fokozathoz is. De látok kifejezetten frikciós váltókhoz való láncot is, viszont ez barna (elég hülyén nézne ki ezen a szép bringán), ráadásul nem patentszemes. Úgyhogy maradok a 6-8 sebességes normál láncnál, egy SunRace-t rendelek végül:

    És rendeléskor még nem is tudom, hogy egy Raleigh-re pont ilyen lánc való:

    A Sturmey-Archer az egyik legnagyobb név az agyváltók piacán, 1902-ben alapították, és a XX. század végéig szoros kapcsolatban volt a Raleigh kerékpárgyárral; csak 2000-ben vette meg végül a taiwani SunRace.

    A lánc leszedése

    Ahhoz, hogy a láncot leszedjük a bringáról, valahol meg kell szakítani. Ha találunk a régi láncon patentszemet, akkor egyszerű dolgunk van, ezen a ponton könnyen oldható (bár egy láncfogó nem árt). A Raleigh láncán azonban nincs patentszem, tehát szükségem lesz egy láncbontó szerszámra:

    A működése egyszerű: tetszőleges ponton rögzítjük a láncot, aztán egyszerűen kitoljuk belőle a csapszeget az eszközzel:

    És már le is jött a lánc (HKK, Made in Japan – nem egy mai darab.)

    Most következik az új lánc felrakása. Előbb azonban méretre kell szabni azt: 116 szemmel érkezett, plusz a patentszem. A régi láncon 114 szem van, de ki tudja, hogy tartották karban a legutolsó évtizedben az öreg Raleigh-et, nem feltétlenül bízom abban, hogy ez így a legjobb. Egy ideális hossz kalkulálható a láncvilla-hossz (chainstay length), illetve a lánckerekek legnagyobb fogaskerekeinek száma alapján. A Raleigh-en az első érték 445mm, az lánckerék nagy fogaskereke 52, a legnagyobb hátsó fogaskerék 22 fogas; az eredmény 110 szem (azaz 55 link):

    (forrás: http://www.machinehead-software.co.uk/bike/chain_length/chainlengthcalc.html) Több más oldalt, videót is megnézek, de a 110 látszik a reális értéknek. Ezért 6 szemmel meg kell rövidíteni az új láncot, a már ismert szerszámmal:

    És már a finisben vagyok… Ráteszem az új láncot a bringára:

    (az elején megismert láncnyúlásmérő az új lánc két végének ideiglenes összakapcsolására is használható), aztán beteszem a patentszemet is:

    Le is ellenőrzöm: jól siklik a lánc, minden tökéletes az összes sebességfokozatban. Azaz… még megvan a régi hiba: hátul nem lehet felváltani a legfelső fogaskerékre — ha ezzel próbálkozom, kellemetlen fémes hang az eredmény: a váltó összeér a bringa egyébként igen míves küllővédő tárcsájával (aka dork disc):

    Ennek nincs köze a lánchoz, annál inkább a váltótartó fülhöz. Folytatása következik…